HU: Hasznaljátok a segédpontban megadott parkolót. Elsõ óra parkolás ingyenes.

DUNAJSKÁ STREDA  - SK

Znovuobjavená minulosť

Z historických prameňov sa dozvedáme,  že mesto   Dunajská Streda nebolo tvorené jednou osadou ale viacerými samostatnými osadami, ktoré spájali početné náboženské, lokálne, politické a ekonomické záujmy už od ranného vzniku.
Mestské časti tvorili  nasledovné osady, usadlosti, miestne časti a gazdovstvá: Szerdahely, Nemesszeg, Pókatelek (Pókafölde), Újfalu, Előtejed (iným menom Kistejed), Bazsótejed, Lidértejed (iným menom Lédertejed), časť usadlosti Pódafa, Csot, Enyed, Rény, Sóssziget. K nim bola oveľa neskôr pripojená časť Sikabony (iným menom Csukár alebo Kisabony). Niektoré mestské časti zanikli a dnes už neexistujú. Súdržnosť mestkých častí pretrvala až do začiatku 20.storočia. Mestské sídla spolupracovali aj s okolitými obcami  Udvarnok, Sikabony, Nagyabony, Éthe, Hegy, Bene, Csenkesfa, Nemeshodos, Balázsfa.

História osídlenia územia

Doba bronzová

Historické pramene uvádzajú, že územie bolo riedko osídlené kvôli nepriaznivým prírodným podmienkam. Prvé osídlia vznikali na najsevernejšej z ciest, ktoré obchádzali južné oblasti mokradí a močarísk. Vznikali na prírodných vyvýšených naplaveninách a na križovatkách  pôvodných obchodných ciest, pri sakrálnych miestach.

Doba starých Rimanov

Archeologické nálezy objavené v okolí sú dôkazom toko,  že územie bolo  počas vlády Rimanov osídlené.  Už v tomto období sa  obyvateľstvo zaoberalo obchodnou činnosťou.  

Príchod starých Maďarov

Príchod a osídlenie územia kmeňmi  Maďarov má veľký dejinný význam. Osídľovali územie v križovatkách ciest, ktoré obchádzali močiare. Ich zásluhou ožilo obchodovanie, šírilo sa náboženstvo, vznikali prvé sakrálne stavby. Na územie prichádzalo čoraz viac obyvateľov aby sa tu usadili.
V  blízkosti mestskej časti Szerdahely  sa usadila aj  šľachtická (nemes) vrstva nomádskeho elitného kmeňa. Kmeňová elita  si zachovala svoj tradičný životný štýl (chov dobytka, ručné práce, kováčska výroba, výroba zbraní a iné), obyvateľstvo sa koncentrovalo  v teritoriálnej časti, ktorú poznáme z neskorších prameňov ako Nemesszeg.
Historicky sa so vznikom Nemesszegu spája aj vznik  susedných  častí Tejed , ktoré vznikli na uzavretom území. Jej hranicu tvorila malá rieka, tečúca  južne od mestskej časti Szerdahely.   Obyvatelia sa živili chovom dobytka (historické meno Tejed poukazuje na chov dobytka a produkciu mlieka).  Táto činnosť u obyvateľov  pretrvala až do  začiatku 20.storočia.  
Názvy ďalších vznikajúcich osídiel a mestkých častí vyjadrovali vzťah k činnostiam, ktoré tu prevládali (Nyilas, Katonaföld), podobne boli pomenované aj blízke usadlosti (Abony, Csót, Rény, Éte, Tejed, Nyilas).  

Vznik štátnosti

V nariadení  kráľa  sv. Štefana sa uvádza, že každých desať osád si má postaviť vo svojom okolí   kostol, kde by sa vykonávali bohoslužby. V časti Szerdahely sa pre potreby miestneho obyvateľstva a priľahlých osád (Nemeszeg,  Tejed , Abony, Udvarnok, Éte a iných) postavil pravdepodobne prvý drevený kostol na území mesta na počesť sv. Juraja. Vznik kostola sa viaže k druhej polovici vládnutia kráľa sv. Štefana I.  Bol postavený na najvyššom bode nachádzajúcom sa v tejto časti (Szerdahely).

Doba Árpádovcov 13. storočie

Počas  ranného obdobia vládnutia Árpádovcov sa streda stala tradičným trhovým dňom. Názov Szerdahely bol postupne odvodený z názvu dňa kedy sa trhy konali.
V prvej mestskej písomnej zmienke z roku 1256 sa uvádza názov Svridahel. Listina uvádza aj meno najvyššieho predstaviteľa  mesta menom Myrck. Svridahel bol v tom čase vo vlastníctve kráľa,  kým časť Nemeszeg alebo Pókatelek boli vo vlastníctve sľachty.

Doba Anjou (14. storočie)

Z tejto doby je zachovaných viacero písomností. V jednej z písomností z roku 1302 sa spomína sudca Sexe, v ďaľšej z roku 1321 miestny farár Pál. V dokumente z roku 1324 je prvá zmienka o   miestnom trhu. V darovacej listine z roku 1341 kráľ Karol Róbert z Anjou uvádza, že územie okolia Szerdahely nie je celé kráľovským majetkom. Ustanovil hranice, ktoré vymedzili vlastnícke práva. Územie Pókaföld bolo darované šlachticovi comesovi menom Péterfia Tamás. V listine sa uvádza aj vlastnícke  právo viažúce sa ku kostolu sv. Juraja.
V roku 1342 sa Miklós z rodu Szomor, potomok statkára Bána z Veszprémsko-Komáromskej župy, stal vlastníkom časti Pókatelek. Potomkovia Miklósa, rodiny Szomor a Kondé boli vlastníkmi časti Pókatelek. Počas ďaľších storočí rodiny zohrali rozhodujúcu  úlohu pri formovaní miestnych dejín. Podľa záznamu z kroniky bol v prvej tretine 14. storočia v roku 1329 postavený  kamenný kostol (pramene sa odvolávajú na stratený dokument).  K tomuto obdobiu sa viaže príchod rodiny Szomor, ktorá sa stala neskorším patrónom kostola.

14-15. storočie

V mestkej časti Szerdahely sa zo sídiel postupne sformovalo jadro usadlosti, ktoré je spomínané ako Szentfundus (sväté miesto, pozemok). Územie bolo ohraničené kamenným múrom (stenou, „hradbami“).  Vo vnútri  sa nachádzal rímskokatolícky kostol a cintorín. Popri kamennom múre postupne vznikali  ďalšie osídlia. Podľa ľudových pamätí  zostal kamenný múr zachovaný až do 19.storočia a ešte na začiatku 20.storočia chránili mestečko Dunaszerdahely. Do povedomia ľudí sa tento múr zapísal ako“szerdahelyi vár“ – „hrad“
Kráľ Žigmund Luxemburgský vydal  v roku 1405 dekrét (Dekretum minus),  jeho cieľom bolo vytvoriť z miest na kráľovskej pôde jednotný mestský stav (stav - rend). Dokument z roku 1429 uvádza, že  kráľovské mesto  Dunaszerdahely získalo štatút „oppídia“, stredovekého „mestečka“. Oppidum  je latinský názov pre právny typ sídla v Uhorsku od 14. storočia do roku 1871 (slovensky mestečko, maďarsky mezőváros).
Toto obdobie charakterizovali majetkové spory a  rozbroje  medzi šľachtickými rodmi okolitých  usadlostí (časť Dunaszerdahely bola vo vlastníctve kráľa). Úradné listiny potvrdzujú spor medzi  rodinami Pókateleki Szomor a Pókateleki Kondé.
Mestké sídlo postupne nadobúdalo na význame, mestský trh sa rozrastal a stal sa  známym v širšom okolí. Boli ustanovené práva na predvolanie a konanie výsluchov. Richtár spolu s porotou ( miestnou súdnou radou) hlavne v čase konania trhov rozhodovali o väčších občianskych sporoch a o závažných trestných činoch.
Tento inštitút príchodom Turkov zanikol. V tomto období sa začala používať na úradných dokumentoch prvá historická pečať s vyobrazením sv. Petra. Používanie pečate dokazuje, že mesto malo významné súdne právomoci.

16-17. storočie

V roku 1574 žilo v mestskom sídle Szerdahely  26 kráľovských poddanských rodín a 3 šľachtické rody (mestským sudcom bol Vince Szabó). V častiach Nemesszeg, Csótfa, Újfalu a Pókatelek žilo spolu 70 rodín. Vedľa kostola bola zriadená katolícka škola. V roku 1518 bol kostol prestavaný na dvojkomorový kostol s hlavnou a vedľajšou loďou. Malé sídla rástli a dynamicky a rozvíjali. Zo šľachtických rodov vzišli prví remeselníci a živnostníci. Vznikali nové cechy: obuvnícky (1492), čižmársky (1660), klobučnícky (1666), debnársky (1680). Rozvoj cechov podnietil aj vznik ďalších remesiel  ako napríklad:  mäsiar, kováč, zámočník, krajčír, mlynár a iné.
Postupne sa mestská časť Szerdahely dostáva z jurisdikcie kráľovskej komory do prvorodenského práva rodu Pállfyovcov (1599). Rod Pálffyovcov prevzal  patronát nad spravovaním tunajšieho kostola. Miestna časť Újfalu bola pod  správou rodu Kondé, časť Nemesszeg vlastnili rodiny Thúróczy, Petényi, Németh, Bíró. Hnutie reformovanej cirkvi  malo vplyv na  obyvateľstvo v mestskej časti Szerdahely. Od katolíckeho vierovyznania sa odklonila významná časť obyvateľstva. V rokoch 1620-47 bol reformátormi obsadený katolícky kostol, ktorý neskôr rod Pálffyovcov vrátil veriacim katolíkom.
Vplyv štátu na mestské  časti bol len okrajový. Územie viac ovplyvnili  vojenské operácie, pochody a táborenie vojsk,  platba vojenských daní, šírenie chorôb a epidémií. Tieto udalosti  plienili obyvateľstvo a spôsobili chudobu.

18. storočie

Počas Rákocziho povstania nebolo mesto v priamom vojenskom ohrození pretože bolo pod dohľadom cisárskych vojsk. Na okolí sa neodohrali žiadne  významnejšie povstalecké  boje aj z dôvodov nepriaznivých prírodných podmienok. Je známe, že niektorí obyvatelia sa pridali k Rákocziho vojskám a  neskôr im bol majetok odobratý v prospech kráľovskej pokladnice.

 Začiatkom 18.storočia prichádzalo postupne do mesta  židovské obyvateľstvo, najskôr  v menšom, neskôr vo väčšom počte. Od počiatku bolo podporované rodom Pálffyovcov.  V roku 1739 dostala židovská komunita žijúca na majetkoch rodu ochranu. Dokument pochádzajúci z toho obdobia uvádza  aj „zoznam práv a povinností“. Pre ortodoxných židovských veriacich bol v krátkom čase postavený menší kostol, ktorý sa nachádzal neďaleko katolíckeho kostola. Židovský cintorín vznikol v roku 1740 a bol vybudovaný podľa starých zvykov na neobývanom území mesta vedľa časti Sikabony.
Židovská komunita mala výrazný vplyv na rozvoj mesta. Mestská časť Szerdahely sa stala miestom s čulým obchodných ruchom.  Mesto sa rozrastalo, boli postavené menšie- väčšie šľachtické domy a kaštiele: napr. Žltý kaštieľ, ktorý dal v rokoch 1753-58 postaviť Márton Bíró Padányi, Veszprémsky biskup svojmu bratrancovi (dnes sídlo Žitnoostrovského Múzea), Biely kaštieľ v časti Újfalu, ktorý bol postavený koncom 18.storočia (dnes budova Slovenskej Pošty) na území, kde pôvodne stála Kúria Bacsákových. Nové panské domy a dvory pribudli aj v časti Nemesszeg.
V rokoch 1742-43 prešiel úplnou renováciou kostol sv. Juraja. Stavba bola zmodernizovaná  v barokovom slohu zvýšením hlavných  nosných stien a  boli vložené hodiny do vyvýšenej kostolnej veže.
Mesto v 18.storočí poznamenali choroby a epidémie. V prvej polovici 18. storočia bolo obyvateľstvo mesta zasiahnuté morovou nákazou, ktorá výrazne znížila počet obyvateľov.  Cez mesto viedla cesta, ktorou unikali obyvatelia Viedne cez  Pozsony ( Bratislavu) pred morom. Počas úniku po tejto ceste zahynulo 10.000 obyvateľov.
V roku 1777 bol pri kostole postavený  pamätník Svätej trojice. Symbolizoval poďakovanie obyvateľstva za ústup viacerých epidémií. (V roku 1744  krajinu zasiahla posledná vlna moru.)
Od roku 1779  sa pre mestské sídla Szerdahely, Nemesszeg, Újfalu vykonávali pohrebné obrady na novom cintoríne vybudovanom v časti Újfalu (dnes lokalita, ktorú ohraničujú budovy hotela Bon Bon, budovy Obvodného úradu a Poľnohospodárskej školy). V roku 1780 sa zo zdravotných dôvodov ukončilo pochovávanie v okolí kostola a v kostolnej hrobke. V roku 1799 bola v časti Újfalu postavená miestna nemocnica, neskôr v časti Nemesszeg bolo vybudované xenodochium (nemocnica), ktoré slúžilo obyvateľom do roku 1869.  

19. storočie

Začiatkom prvej polovice 19.storočia sa začalo premena kamenného opevnenia a okolia  kostola. Bola zbúraná kaplnka (1802), ktorá slúžila ako miesto rozlúčky so zosnulými a následne sa postupne búralo kamenné opevnenie, ktoré obkolesovalo kostol a cintorín. Priestor sa postupne otváral a neskôr vzniklo kostolné námestie. V niektorých častiach Szerdahely, hlavne v časti Nemesszeg, Előtejed, Ujfalu sa nachádzali hlinené stavby, ktoré mali typické podlahy z udupanej zeme a hliny, strechy  z trstiny a komíny upletené z prútia, pokryté hlinou a blatom. Domy boli postavené z ľahko horľavých materiálov a predstavovali veľkú hrozbu pre obyvateľov. Miestne listiny a zdroje uvádzajú požiare v rokoch 1840, 1865 a 1887.
Boj za slobodu, odohrávajúci sa v rokoch 1848 a 1849 mal významný vplyv na  mesto. Zástupcovia mesta vyslali delegáciu na Uhorský snem do Batislavy.  Mladí muži bojovali pod vlajkou Uhorskej národnej armády.
Po prehratom boji za slobodu sa v nasledujúcom desaťročí  menšie samostatné usadlosti postupne spájali, čo viedlo k hospodárskemu rozvoju a k neskoršiemu vytvoreniu spoločného mesta.
Nakoniec sa v roku 1854 časť Szerdahely, Újfalu, Nemesszeg a Előtejed spojili a vytvorili mesto Duna-Szerdahely. Na všeobecné občianske práva a spoločné záujmy dohliadal mestský sudca. Mestské časti mali svojich volených sudcov, ktorí úzko spolupracovali s mestským sudcom. V obecných zápisniciach sú uvedení notári, zapisovatelia, hajdúsi, dozerajúci na bezpečnosť obyvateľstva, noční strážnici a iní.
Zjednotené mesto malo 7 tradičných jarmokov, (Martinský jarmok, jarmok na deň sv. Lucie, jarmok na deň Pirošky,  Kvetný  jarmok, Krížový, Magdalénsky a Ladislavský jarmok). Hasičský zbor  vznikol v roku 1864 z členov čižmárskeho cechu a o rok neskôr vznikla komisia na skrášľovanie a budovanie mesta.
V 19. storočí mesto postihli nákazy hospodárskych zvierat a epidémie ľudí, ktoré spôsobili značné straty. V roku 1862 to bol  Kravský mor, následne územie zasiahli v roku 1866 silné mrazy,  vznikol hladomor a rozšírila sa cholera, ktorá spôsobila citeľné straty na obyvateľstve.
V roku 1869 bola na Széchényiho ulici vybudovaná ortodoxná sinagóga a vedľa nej v rokoch 1863-83 evanjelický kostol, (veža ktorého bola postavená až v roku 1938).
V rokoch 1870-90 mesto Duna-Szerdahely pocítilo dopad svetového ekonomického úpadku. V roku 1896 bolo mesto pripojené k železničnej sieti a bola postavená budova železničnej stanice. V prvom roku fungovania prešli denne mestom dve vlakové súpravy.
Koncom 19. storočia bola už viac ako  polovica obyvateľstva mesta židov. Táto skutočnosť prispela k tomu, že mesto sa stalo ojedinelým/ jedinečným/ na území Maďarska. Miestni obyvatelia nazývali mesto aj „Kis Palesztína“ (Malá Palestína). Vzniklo tu významné duchovné centrum  židovskej komunity a pôsobilo tu viacero uznávaných rabínov, ktorých autorita presiahla hranice mesta.
Pre  tunajšiu krajinu mal v 19. storočí vznik protipovodňových a odvodňovacích spoločností zásadný hospodársky význam. Začali sa odvodňovať mokrade, regulovala sa voda, vznikala orná pôda a zanikali močiare.  Koncom storočia dochádza k zmenám krajinného rázu Žitného ostrova a dovtedy prekvitajúce rybárstvo sa dostáva do úzadia.

20. storočie (do roku 1945)

Začiatkom 20. storočia mesto dostalo novú budovu mestskej radnice. Na mieste dnešnej radnice stála budova, ktorú v roku 1902 odkúpilo mesto Dunaszerdahely.
V roku 1903 bol zavedený telefón v meste na naliehanie židovských obchodníkov. Vybudovala sa kamenná cesta, ktorá prechádzala hlavnou ulicou. Začiatkom storočia bolo v meste zavedené aj elektrické osvetlenie.
Už od konca 19. storočia  žilo mesto aktívnym kultúrnym a spoločenským životom. Vytvárali sa rôzne spolky, kultúrne inštitúcie, organizácie, ktoré tu pôsobili do 1. svetovej vojny a ich vplyv bol výrazný aj v medzivojnovom období hlavne v duchovnej oblasti. Začiatkom 20. storočia  začali vychádzať  regionálne časopisy, v roku 1901 Žitnoostrovné Listy, časopis Žitný Ostrov  v roku 1909 a Žitnoostrovský Hlásnik v roku 1921.
Po vypuknutí  1. svetovej vojny život v meste vojna výraznejšie nepoznamenala aj napriek tomu, že potraviny boli čoraz drahšie, mesto sa zadlžovalo, v školách sa nevyučovalo a mnoho obyvateľov muselo narukovať. Neďaleko mesta bol začiatkom roka 1914 zriadený vojenský tábor pre vojnových zajatcov, do ktorého bolo už v septembri 1914 umiestnených 10 000 ruských vojenských zajatcov a zajatcov iných talianskych, srbských a rumunských národností.
1.sv. vojna  bola v meste  ukončená zložením zbraní velenia zajateckého tábora dňa 4. novembra 1918. Následne 8. januára 1919, ešte pred podpísaním Trianonskej mierovej zmluvy obsadili mesto české vojská, ktoré sem vtrhli smerom od Dunajského Klatova. Po roku 1920 (už po podpísaní Trianonskej zmluvy) sa mesto Dunaszerdahely stalo súčasťou Československého štátu. Bolo vyhlásené stanné právo a do mesta boli prizvaní českí úradníci, ktorí obsadili všetky významné funkcie v orgánoch štátnej a miestnej správy. Pôvodní úradníci na výkon úradnej moci museli zložiť novú prísahu. V roku 1920 sa konali  prvé voľby do zastupiteľstiev.
Koncom druhého desaťročia sa v meste začala stagnácia, ktorá bola zapríčinená extrémne nepriaznivým  počasím a následnou zlou úrodou. Vplyv Svetovej hospodárskej krízy (30. roky) mal dopad aj na obyvateľov mesta. Typickým znakom bola veľká nezamestnanosť, bieda a chudoba. V meste  vznikali vývarovne pre chudobných.
Viedenskou arbitrážou v novembri v roku 1938 bolo rozhodnuté, že Maďarsku bude vrátená časť územia obývaného prevažne  maďarským obyvateľstvom v rozsahu 12 000 km2.
Mesto opustili českí úradníci a českí vojaci. Velenie prevzala 4. Samostatná brigáda dňa 8. nomembra 1938.  Mesto s okolím bolo včlenené do správy  Komárňanskej hradnej župy (znovuzavedenie župného systému).
V roku 1938 v novej katolíckej škole vzniklo prvé mestské gymnázium (dnes Námestie sv. Štefana). Začalo sa vzdelávanie mládeže v mladežníckej organizácii  Levente, ktorá pripravoala   mladých mužov na povinnú vojenskú službu. Bola zavedená maďarská verejno-občianska správa.
Začiatkom 2 sv. vojny vstúpili do platnosti  židovské zákony, ktoré sa týkali  ich právneho postavenia. Stanovili hospodárske, politické a kultúrne postavenie židovského obyvateľstva. Mali negatívny dopad na celú komunitu. Nátlak na Židov sa stupňoval  odobratím živnostenských  povolení,  neskôr  vylúčením  zo stredných škôl, rôznych inštitúcii verejnej správy a súdnictva.  Bolo zakázané  spolčovanie vo väčšom počte, hlavne pri duchovných stretnutiach. V roku 1940 zaviedli pre židovských vojenských brancov pracovné tábory a v roku 1941 boli Židia  postupne zbavení všetkých  občianskych  a ľudských práv a  dôstojnosti. Boli zatvorené miestne židovské obchody a prevádzky.
Nemecké vojská  prišli do mesta v roku 1944. Založili tu politickú stranu  Stranu šípových krížov (Nyilasovcov). V okolí židovského kostola bolo vytvorené geto, do ktorého umiestnili všetkých približne 3.000 židov z mesta, čo bola v tom čase viac ako polovica obyvateľstva.  V  júni 1944 došlo k ich násilnému odvlečeniu a k deportácii do koncentračných táborov v 60 vagónoch. Boli to najstrašnejšie a najtemnejšie udalosti  v histórii mesta.
31. marca 1945 opustili mesto posledné nemecké vojská a príslušníci  Strany krížových šípov. Dňa 1.apríla bolo mesto oslobodené vojskami  II. ukrajinskej armády.

Históriu mesta Dunajská Streda v 20. storočí výrazne poznamenali dve historické udalosti.
Prvá, v roku 1944,  násilné odvlečenie židovského obyvateľstva do koncentračných táborov. Táto udalosť  zásadne poznamenala dejiny mesta. V koncentračných táboroch ich prežilo len málo. Z mesta Dunajská Streda bolo odvedených niekoľko tisíc Židov .
Tí,  ktorí prežili, sa usadili v Izraeli alebo v niektorom inom štáte sveta. Len nepatrná časť sa vrátila späť do Dunajskej Stredy.
Druhou udalosťou bola výmena obyvateľstva, ktorá sa týkala aj Dunajskej Stredy.  Celkovo bolo zo Slovenska vysťahovaných do Maďarska okolo 110   maďarských rodín, príslušníkov inteligencie.

DUNASZERDAHELY  - HU

Újrarajzolt régmúlt

Ha Dunaszerdahely történetét vizsgáljuk, tudatosítanunk kell, hogy régmúltja nem egy, hanem több település életét öleli fel és köti össze szerves egységként. Mert annak ellenére, ahogy látni is fogjuk, hogy e települések elvileg különállóak voltak egymástól, mégis megannyi szállal – vallási és gazdasági, mikropolitikai érdekkel – szorosan egymáshoz voltak kötve. Egészen a legkorábbi időszaktól.
A mai Dunaszerdahely területén a következő, ma már nem létező vagy a településbe épült városkák, falvak, gazdasági egységek léteztek: Szerdahely, Nemesszeg, Pókatelek (Pókafölde), Újfalu (Pókateleket és Újfalut gyakorta egybemossák, pedig különállóak voltak, sőt ismert Félszer- és Kétszer-Újfalu),  Előtejed vagy Kistejed, Bazsótejed, Lidér- vagy Lédertejed, Pódafa egy része, Csot (vagy Csót), Enyed, Rény, Sóssziget, illetve jóval később kapcsolódott ehhez az „egységhez” Sikabony (korábban Csukár-, vagy Kisabony) és Ollétejed. Ez a szimbiózis érdekes módon egészen a 20. század elejéig fennmaradt.
Emellett látni fogjuk, hogy e „belső településkörön” kívül egy másik településrendszer is erősen kötődik Szerdahelyhez, az itt létrejött szakrális központhoz (templomhoz) és központi útkereszteződéshez, kereskedelmi csomóponthoz. Ezek a települések: az Udvarnokok (Kis- és Nagyudvarnok), az Abonyok (Sikabony és Nagyabony), az Étefalvak (Éthe, Töbör-Éthe), Hegy, Bene, illetve Csenkeszfa, Nemeshodos és Barlabás (Balázsfa).
Most lássuk hát ennek az újrarajzolt történelemnek a „nyomait”!
 

Vázlatos településtörténet

A bronzkor
Bár a Csallóköznek e területe, adódóan a természetrajzi viszonyaiból gyéren lakott vidék volt, a korai település helyzeténél fogva (a tőle délre eső lápos-mocsaras vidék legészakibb elkerülő útvonala, egy természetes hordalékkúpon kialakult útkereszteződés, keres­­kedelmi gócpont, valószínűsíthető szakrális hely stb.) már bizonyosan lakott volt.

A római kor
A környéken talált római kori régészeti leletek ismét a terület lakottságára utalnak.   A római kori település már ekkor kereskedelmi jellegű.  
                   
A honfoglalás kora
A honfoglaló magyar törzsek a szempontjukból fontos, a terület mocsaras részét elkerülő kereszteződés mellé telepednek. Rövidesen újra fellendül a vásározás, valamint a kialakuló szakrális hely (a korai templom) is nagy vonzást jelenthetett – ezek miatt telepedett le közvetlenül Szerdahely mellett egy nemesi réteg (Nemesszeg kialakulása).
A nomád törzsi elit megtartva életmódját (rideg állattartás, kézművesipar, ötvös- és fegyverkovácsolás stb.) főleg a későbbi nemesszegi részben koncentrálódik, de hozzájuk köthető valószínűleg a Tejed települések kialakulása is (a tejelő helyek) a Szerdahelytől délre elterülő kis folyó által behatárolt, zárt terület mentén (amely területen rideg állattartás folyt egészen a 20. századig!).
A terület honfoglalás kori eredetet egyrészt a településnevekben (Abony, Csót, Rény, Éte, Tejed, Nyilas), de például a dűlőnevekben (Nyilas, Katonaföld stb.) is tetten érhetjük.   

Az államalapítás kora
Szent István templomépítésre vonatkozó rendelete (minden tíz falu köteles egy templomot építeni) Szerdahelyre és a mellette/körülötte kialakult településekre (Nemesszeg, a későbbi Pókafölde, Tejedek, Abonyok, Udvarnokok, Éték stb.) is vonatkozott. Minthogy a terület több mint tíz kisebb települést is magába foglalt, a szerdahelyi korai, Szent György tiszteletére emelt  (és ekkoriban még valószínűleg fa)templom létrejöttét I. István uralkodásának második felére kell tegyük. A templom a terület legmagasabb pontján épült. 

 Az Árpádok-kora
A korai Árpád-korban rögzülhetett a vásártartás időpontja, azaz a szerda, amelyről Szerdahely a nevét kapta.  Ezt is mutatja a város első írásos említése egy 1256-os oklevélben, ahol Syridahelként olvassuk a város nevét. Az oklevél a szerdahelyi elöljárót, Myrcket is megnevezi. Szerdahely ekkoriban királyi birtok, míg például Nemesszeg vagy Pókatelek (Pókafölde) nemesi kézben lévő területek.

Az Anjou-kor
1302-ben egy okiratban Sexe nevű bíróval találkozunk, majd 1321-ben a Szent Györgyről címzett szerdahelyi pappal, Pállal. 1324-ből származik az az okirat, amely a szerdahelyi piacról tesz említést. 1341-ben Károly Róbert király adománylevele arról tájékoztat, hogy Szerdahely környéke nem volt kizárólagos királyi tulajdonban, ugyanis a király Péterfia Tamás comesnek adományozta Pókaföldét, s ennek okán határjárást készítettek. E határjárás során említik Szent György templomának birtokát is.
1342-ben már a Veszprém- és Komárom megyében birtokos Bána nemzet­ség egyik sarja, Szomor (Zomor) fia Miklós szerzi meg Pókatelkét. Ő lesz a későbbi Pókateleki Zomor és Kondé családok őse, mely családok több évszázadon keresztül meghatározó urai lesznek a térségnek.
Ez idő tájt, vagyis az 1300-as évek első harmadában épülhetett fel a szerdahelyi kőtemplom (az egyik krónika a mára elveszett templom alapítási okiratára hivatkozva 1329-et jelöli meg építési dátumként). A kőtemplom építése egybeeshetett a Szomor család megjelenésével a térségben, akik minden való- színűség szerint ezután kegyurai, de mindenképpen jelentős patrónusai lettek az egyháznak és a templomnak.

A 14–15. század
Fokozatosan kialakul Szerdahely központi magja, a később Szentfundus néven emlegetett terület. A Szentfundus („szent telek”, „sérthetetlen terület”) megjelölés a katolikus templomot körülvevő, kőfal által behatárolt terület volt. Ezen belül állt a korai temető, illetve maga a templom. E fal mellett épült ki lassan a település. A népi emlékezet ezt az egészen az 1800-as évek legelejéig megmaradó kőfalat őrizte meg „szerdahelyi vár”-ként még az 1900-as évek leg-elején is.
Luxemburgi Zsigmond királynak a polgárságról kiadott törvényeivel (1405) megindul a városok renddé szerveződése. Egy 1429-es okirat  már arra utal, hogy a királyi birtokban lévő Szerdahely is elnyerte az oppidum, azaz a mezőváros címet.
Ebben a korszakban a többi területet (minthogy Szerdahely királyi birtok volt) felett rendelkező nemesek közti ellentéteknek, birtokháborításoknak, pereskedéseknek vagyunk a tanúi. Jellemző példája ennek – az oklevelek tanúsága szerint – a Pókateleki Szomor és Pókateleki Kondé családok viszálya.
A település szerepe eközben folyamatosan felértékelődik, a Csallóköz egyik fontos mezővárosa lesz: vására egyre nagyobb és ismertebb, idézési, majd kihallgatási hely,  később fogott bírák (fogott, azaz fogadott bírák – elnöke a település főbírája, aki néhány esküdttel többnyire vásárok idején együtt bíráskodott nagyobb érdekű polgári és súlyosabb bűnperekben – a török korszak elmúltával az intézmény megszűnt) tartózkodási helye.
Ekkortól használta az oppidum történelmi, Szent Pétert ábrázoló címerét, amellyel fontos bírói jogkörére „utaltak”.

A 16–17. század
Zeredahel  mezővárosban 1574-ben  26 királyi jobbágycsalád és 3 nemesi család él (a városbíró Szabó Vince), míg Nemesszeggel, Csótfával, Újfaluval és Pókatelkekkel együtt mintegy 70 családdal számolhatunk. Már iskolával is találkozunk, a templom melletti katolikus iskola már bizonyosan létezik,  sőt a század elején (1518) maga a templom is mellékhajóval bővül.
A kis település-együttes dinamikusan fejlődik, a nemesszegi nemesi réteg fokozatosan iparos polgársággá alakul, létrejönnek céheik is: vargák (1492), csizmadiák (1660), kalaposok (1666), kádárok (1680), de számos más mesterséget is találunk közöttük: gombkötők, mészárosok, fegyverkovácsok, szíjártók, lakatosok, szabók, molnárok stb.
Szerdahely időközben a királyi kamara joghatósága alól átkerül a Pálffy család hitbizományi birtokába (1599), ezután már ők lesznek a templom kegyurai is. Újfalu birtokosa a Kondé család, Nemesszegben pedig több nemesi családot (Thúroczy, Petényi, Németh, Biró) is találunk.
A reformáció terjedése Szerdahelyet is érinti: jelentős számú új hitre térttel találkozunk itt ekkor, 1620–47 között a katolikus templomot is elfoglalják, amit a Pálffy család vesz vissza tőlük a katolikusoknak.  A települést, noha az országos politikai és hadi események javarészt csak érintik, mégis megviselik, hiszen az állandó katonai beszállások, a hadiadók, de az ekkor tomboló járványok (pestis) is elszegényítik, elnéptelenítik a vidéket.

A 18. század
A Rákóczi-szabadságharc idején Szerdahely a császáriak által felügyelt város, a környéken jelentősebb ütközetre vagy összecsapásra – korábban már említett természetrajzi viszonyai miatt – nem kerül sor. Tudjuk viszont, hogy az itt élők közül néhányan támogatták Rákóczi fejedelmet, ezért birtokukat lefoglalta a királyi államkincstár.  
A század elején előbb szórványosan, később nagyobb számban megjelenik (a település-együttesből főleg) Szerdahelyen a zsidóság. A Pálffyak birtokukon a kezdettől fogva támogatták a zsidóság jelenlétét, 1739-ben pedig megadják a szerdahelyi zsidók számára itteni birtokukon is a védettséget, a „jogok és kötelezettségek” c. jegyzékükben. Az ortodox hitközség elég korán kisebb templomot épít magának, amely nem messze állt a katolikus templomtól.  A zsidó temetőt a kor szokásainak megfelelően nem lakott területen hozták létre,  Sikabony mellett.
Szerdahely élénk kereskedelmi központtá válik a korszakban (köszönhetően a zsidóknak is). Időközben a település átformálódik: számos kisebb-nagyobb nemesi ház, kastély épül (több közülük ma már nem áll). Így például e században épül a ma Csallóközi Múzeumként szolgáló Sárga kastély, amelyet 1754–58 között építtetett unokatestvére számára Padányi Biró Márton veszprémi püspök, de például a század végére épül fel az újfalui Bacsák-féle Fehér kastély (ma posta áll a helyén) újabb épülete (előtte ugyanott állt a Bacsákok kúriája), illetve Nemesszeg nagyobb udvarházai.  
A település központjában álló Szent György-templomot is renoválták, falait és tornyát magasították (s benne toronyórát helyeztek el), az épület egészét pedig barokkizálták (1742–43-ban).  
A járványok, mint korábban, most sem kerülik el a várost: az 1700-as évek első felében még előforduló pestis bizonyosan érintette az útkereszteződésként nagyobb forgalmat bonyolító mezővárost (összehasonlításul: ez időben pl. 10 000 pozsonyi polgár hal meg a Bécs felöl „érkező” pestisben). Az 1777-ben a templom mellett emelt Szentháromság-oszlop is vagy egy korábbi pestisjárványnak (noha 1744-ben volt az utolsó országos pestisjárvány), vagy egy helyi, mély nyomot hagyó járványnak állít emléket.
A század legvégén, 1779-től a szerdahelyi (illetve újfalui, nemesszegi) lakosok már az újabb, újfalusihatárban lévő temetőbe temetkeztek (a mai Bonbón Szálló, a járási hivatal és a mezőgazdasági iskola által határolt terület). A templom körül 1780-ban fejezték be a temetkezést egészségügyi okok végett (úgyszintén a templomi kriptába temetkezést).
1799-ben Szerdahely-Újfaluban, nem sokkal utána pedig Nemesszegben (1869-ig működő) xenodochium (azaz ispotály, kórház) épül.  

A 19. század
Az 1800-as évek első felében a mezőváros központja átalakul: elbontják a templom mellett álló kis halottas kápolnát (1802-ben), majd később a kőfalat, amely a templomot és az azt körülvevő temetőt őrizte – fokozatosan átformálódik a későbbi Templom-tér.
Szerdahely egyes részei, de főleg a környező települések – Nemesszeg, Előtejed, Újfalu – lakóházai még nagyrészt vályogból épültek, jellemzően döngölt padlójú, nádfedeles házacskák voltak, kéményük többnyire vesszőből font, sárral tapasztott sövénykémény volt. A gyúlékony anyagú házak gyakorta ki voltak téve a tűz pusztító erejének – amelyről pl. 1840-ben, 1865-ben és 1887-ben is megemlékeznek a források.  
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc városunkra is komoly hatással volt, a mezőváros küldöttséget küldött a pozsonyi országgyűlésre, többen bevonultak a honvédzászlók alá. A szabadságharc leverése utáni évtizedben a kisebb különálló települések a gazdaságilag egységesebb, érdekeiket jobban szolgáló város létrehozásáról gondolkodtak. Végül 1854-ben az addigi Szerdahely, Újfalu, Nemesszeg és Előtejed községekből megalakul Duna-Szerdahely. Az egyesült községek általános érdekei felett a városbíró őrködik, de minden egyes településen saját hadnagyot (bírót) is választanak, akik a városbíróval együttműködnek. A községi jegyzőkönyvek szólnak a jegyzőről, a város közbiztonságát felügyelő hajdúkról, az éjjeliőrökről stb.  
Az egyesített Szerdahelynek hét vására van, a Márton-napi, a Luca-napi, a Piroska-napi, a Virághéti, a Keresztjárói, a Magdolna-napi, és a László-napi.
1864-ben megalakul a városban a csizmadiacéh tagjaiból a tűzoltóság, rá egy évre pedig a városszépítő bizottság.
A 1862-es marhavész, majd az 1866-os fagykár és éhínség a környékbeli településekhez hasonlóan az Alsó-Csallóközi Járás központját, Duna-Szerdahelyet is érinti, majd a kolerajárvány okoz érzékeny veszteségeket a mezővárosnak.
1869-re az egykori Széchenyi utcán felépül a neológ zsinagóga, mellette pedig 1863–83 között az evangélikus templom (tornya csak 1938-ban készül el).
1870–90-es évek világméretű gazdasági megtorpanása Duna-Szerdahelyen is érezteti a hatását. Később, 1896-ban Dunaszerdahely rákapcsolóik a vasúti hálózatra, vasúti állomás létesül – az első évben napi két szerelvény megy keresztül a városon.
Fontos, megkerülhetetlen ténye a 19. századnak, hogy annak végére Szerdahely lakosságának több mint a felét zsidó polgárai alkotják, amely Magyarország ritka településeinek egyikévé teszi ekképp a várost. Innen ered Szerdahely „Kis Palesztina” elnevezése is: a város fontos zsidó szellemi központtá válik, számos jeles rabbi működik itt. Ugyancsak rendkívüli fontossággal bír, hogy a 19. században árvízmentesítő társulatok alakulnak, amelyek célja a terület vízszabályozása, a mocsaras, lápos területek lecsapolása, megszűntetése. E folyamat hatására a század végére átalakul a természetrajzi kép, amely egyben jelentős hatással van a gazdasági viszonyokra (háttérbe szorul az addig erőteljesen jelenlévő halászat, több lesz a szántóföld stb.).

A 20. század (1945-ig)
A századfordulót új községháza avatásával kezdik a városvezetők: a jelenlegi városháza helyén állt egykori épületet 1902-ben vásárolja meg Dunaszerdahely.
1903-ban bevezetik a telefont, nem sokkal utána téglajárda épül a főutcán.  A század elején bevezetik a villanyvilágítást.
Már a 19. században erős kulturális tevékenység jellemzi a várost, sorra alakulnak meg a különböző egyletek, kulturális intézmények, felekezeti szervezetek, amelyek az első világháborúig, majd a két világháború között is erőteljesen befolyásolják a Dunaszerdahelyi Járás központjának, Szerdahelynek (is) a szellemi életét. A 20. század elején jelentős regionális lapokat adnak ki itt (Csallóközi Lapok – 1901-től, Csallóköz – 1909-től, Csallóközi Hírlap – 1921-től).
Az 1914-ben kitört első világháborúban a város a hátország mindennapi életét éli, annak velejáróival: az élelmiszerek egyre drágulnak, mind több a sorozás, a város hadikölcsönöket jegyez, a tanítás szünetel. Dunaszerdahely határában 1914-ben nagy hadifogolytábor létesül, ahová már az év szeptemberében tíz-ezer orosz hadifogoly érkezik (a szerdahelyi hadifogolytáborban főleg orosz katonák voltak, de olasz, szerb, román foglyokat is találunk a névsorokban).  
A háború Dunaszerdahelyen a városban állomásozó fogolytábor őrszázadának 1918. november 4-ei fegyverletételével ér véget,  s még a trianoni békediktátum elfogadása előtt 1919. január 8-án a Tallós felől érkező cseh csapatok megszállják a várost, amely 1920 után a Csehszlovák Köztársaság része lesz.
Kihirdetik a statáriumot, az állami és közhivatalok élére cseh hivatalnokok érkeznek. A megmaradó hivatalnokoknak állampolgári esküt kellett tenni.
1920-ban tartják az államfordulat utáni első képviselőválasztásokat.A városban a gazdasági pangás erősen érezteti a hatását, amit tetézett az évtized végén tapasztalható szélsőséges időjárás, valamint a rendkívül gyenge termés. Az 1930-as európai és világgazdasági válság szele városunkban is lecsapódott, jellemző volt a munkanélküliség, ez időben vezették be az ínségkonyhát.
1938 novemberének elején – az első bécsi döntés értelmében, miszerint Magyarország a trianoni békeszerződéssel elvett területeiből visszakapott mintegy 12 ezer km², döntően magyarok lakta területet – a cseh hivatalnokok és katonák elhagyják a várost, amit a magyar 4. önálló dandár zászlóaljai 1938. november 6-án vesznek birtokukba.  Dunaszerdahely a Komáromi vármegye részét képezte ezután (újra bevezetésre került a vármegyerendszer).
1938-ban az új katolikus iskolában (ma Szent István-tér) megnyílik a város első gimnáziuma. Bevezetik a leventeoktatást, a magyar polgári közigazgatást. Ám korlátozó intézkedéseket is foganatosítanak, amely a helyi zsidóságot érintik: a zsidótörvények értelmében előbb iparengedélyüket vonják vissza, majd maximalizálják a zsidók arányát a szellemi foglalkozásokban, valamint megtiltották alkalmazásukat állami közigazgatási és igazságügyi szerveknél és középiskolákban.  1940-ben a katonaköteles zsidók számára bevezetik a munkaszolgálatot, majd 1941-től fokozatosan megfosztották őket polgári és emberi jogaiktól, méltóságuktól. Bezárják a helyi zsidó üzleteket és üzemeket. 1944-ben Szerdahelyen megjelennek a németek, megalakul a Nyilaskeresztes Párt. 1944-ben a belvárosban, a zsidó nagytemplom környékén kialakított gettóba vonják össze a dunaszerdahelyi zsidóságot, majd júniusban koncentrációs táborokba deportálják a lakosság több mint felét alkotó, majdnem 3000 főnyi közösségét (hatvan tehervagonnal). Dunaszerdahely történetének egyik legmegrendítőbb, legsötétebb napjai ezek.
1945. március 31-én a német csapatok és a helyi nyilasok elhagyják a várost, amit április 1-jén a II. ukrán hadsereg előőrsei szállnak meg.

*  *  *

Az 1944-es év és a 2. világháborút követő kitelepítések döntő jelentőségű történései, pontosabban fogalmazva „törései” Dunaszerdahely újkori történetének.
1944-ben a város több ezer zsidó polgárát hurcolják el koncentrációs táborokba, ahonnan alig térnek vissza túlélők. A világégés utáni kitelepítésekben pedig Dunaszerdahely számos magyar értelmiségi családját toloncolják ki Magyarországra.