Útmenti keresztnek nevezzük azokat a szabadtéri kereszteket, amelyek nem az egyház liturgikus cselekményeinek színhelyén - templom, temető, kálvária - állnak. A keresztek csoportján belül megkülönböztetünk feszületeket, amelyeken mindig ott függ Krisztus teste.
Magyarországon szabadtéri keresztek állításáról a középkor óta beszélhetünk. Ekkor leginkább gonoszűzés céljából állítottak fel kereszteket.
A reformáció korából ismert képrombolásnak sok ilyen emlék esett áldozatul. Egyes vélemények szerint a ma álló keresztek között már nem találhatunk olyat, amelyet a XVIII. századnál korábban létesítettek.
A ma álló keresztek többsége 1800-1930 között állíttatott. Ezek egykori földrajzi határokon állnak, melyek lehetnek falu, tanya, mező, szántó, birtokhatárok. Költségét az állíttató fizette, ezért neve gyakran megörökítésre került a kereszten, az egyház csak felszentelte, megáldotta az egyéni buzgóságból állított kereszteket. A települések növekedése, összenövése miatt az egykori határkeresztek egy része már lakott területre esik.
A kereszteknek asszonyok, lányok viselték gondját. Általában szombatonként friss virágot vittek hozzájuk, halottak napján gyertyát égettek a tövükben. A kereszt előtt elhaladó férfiak megemelték kalapjukat, keresztet vetettek.
Ezt a kőből készült feszületet 1880-ban állította Stefan Kögel. A német feliratú szöveg: "Ach mein gekreuzingter Herr Jesu Chiest! Der für mich an dem heil Kreutz gestorbenist und wanich kom vor das letzte Gericht Herr Jesu Christ verdam micht nicht". 1903-ban már felújításra került, melyről a talapzat bal oldalán egy szintén német szöveg tanúskodik. "Dieses Kreutz wurde von Fundium renovierd durd Botz Karl, Nikleis Johan 1903".