Vdaka výhodnej hospodárskej aj strategickej polohe je oblast
sútokov Dunaja, Hronu a Ipla obývaný od nepamäti. Prvé nálezy sú
známe z neskorej doby kamennej (20000-18000 p.n.l.). Od tohto
obdobia sa tu usídlili ludia všetkých dôb, zachovali stopy svojich
sídiel, skorá doba kamenná, doba medená, bronzová, skorá doba
železná. Prví a po mene známi národ Kelti v roku 350 p.n.l. na
dnešnom Hradnom vrchu vytvorili opevnenie OPPIDUM. Po nich prišli
Rimania, obsadené územie nazvali PANNONIA. Pohranicné opevnenia na
brehu Dunaja strážilo severnú hranicu rímskej ríše...
Na mieste OPPIDUM postavili tábor menom SOLVA s okolitou osadou.
Pociatocné kolové opevnenie prebudovali na kamenné (CASTRUM).
Kohorta I. Ulpia Pannonium, táto vojenská jednotka pod vedením
Marka Aurélia v 2 storocí nášho letopoctu v rokoch 170 viac krát
prekrocila Dunaj a bojovala s tunajšími kmenmi Qvádov a Markomanov.
Nálezy kamenných základov cintorínov pozostatkov sôch dokazujú
velkolepost tohto rímskeho mesta ešte aj v case stahovania
národov.
Priamo pod hradom z južnej strany je cintorín z cias príchodu
Madarov co potvrdzuje že aj oni poznali strategický význam tohto
miesta. V roku 972 si tu vybudoval opevnenie velkoknieža Géza a
prvý kostol na pocest sv. Štefana muceníka. Podla archeologických
nálezov to bolo kazetové drevokonštrukcné valové opevnenie.
Druhý hrad Gézu a Istvána obopínalo celý okraj vrchu a bolo z
kamena. Na severnej strane mohol stát ten palác kde sa narodil
Gézov syn Vajk, a bol pokrstený v už postavenom kostole a tu tiež
korunovaný za krála. Na velkú noc roku 1001
tu založil Ostrihomské biskupstvo. Na mieste dnešnej baziliky
zacali asi medzi rokmi 1001-1010 stavat biskupský chrám svätého
Adalberta. Tu bola prvá Madarská mincovna.
István postavil nový palác na južnej strane ktorý vdaka
usilovnej práci archeológov môžeme denne obdivovat. Tu v tomto
hrade v roku 1147 prijímal prechádzajúce križiacke výpravy Konráda
III a Ludovíka VI.Požiar v roku 1180 donútil Bélu III k velkolepej
rekonštrukcii. Taktiež s biskupom Jóbom prebudujú aj chrám,
rekonštrukcia nie je dokoncená ešte ani v
roku 1198 co spomína darovacia listina v prospech biskupa.
Královsky dvor sa zacína stahovat do Budína.
1239 Béla IV daruje mestu pod hradom (dnešný Viziváros) mestské
práva, ostatné casti pri malom Dunaji kde sídlia remeselníci,
kováci, minciari sú nadalej majetkom krála.
V roku 1242 Tatári spustošili mesto, ale hrad dobit nevedeli.
V roku 1249 ocakávajúc nový útok Tatárov, obyvatelov obnoveného
mesta docasne nastahujú za hradby a Béla IV sa docasne vzdá užívat
toto sídlo. V roku 1256 definitívne daruje hrad aj královský palác
biskupom. Po vymretí rodu Árpádovcov, pocas bojov o trón bolo vela
krát toto sídlo vykradnuté a poškodené.
V 1301 najprv Németujvári Iván po nom v roku 1304 ceský král
Václav dobili hrad. V 1306 si ho na krátku dobu získal I. Anjov
Karol, ale Matúš Cák v roku 1313 hrad zase spustoší,
obdobie rabovania skoncí až smrtou Matúša Cáka. Obnova biskupského
sídla zacne pocas obdobia 1330-1349 za vlády Telegdy Csanád
biskupa. Zacne sa obnova kostola svätého Adalberta a rozšíria sa
hradby tak že dolné biskupské mesto Viziváros a hrad tvoria jeden
celok.
Král Žigmund po dlhom obliehaní najprv obsadí dolné mesto
až potom hrad v roku 1403. V roku 1440 obsadí sídlo I.László, po
nich zacnú s velkolepou výstavbou biskupi Szécsi Dénes (1440-1465)
a Vitéz János (1465-1472).Sídlo Árpádovcov a Telegdyho prebudujú na
neskorogotický palác. Po smrti Matiasa
Korvina tu žila vdova královná Beatrix a Estei Hypolit ktorí už
obnovujú všetko v renesancnom štýle. Najkrajšie renesancné stavby
vznikali v období biskupov Bakócz Tamása (1497-1521), Szatmári
Györgya (1521-1524). Szalkai László (1521-1526).
Posledný z nich padol v boji s Turkmi pri Mohácsi, Po tejto bytke
mali Turci volnú cestu až k Budínu a Ostrihomu, rabujúc a niciac
všetko a každého kto im prišiel do cesty.
Po smrti biskupa hradný kapitán s hrstkou vojakov a miestnymi
obyvatelmi ubránili Ostrihomský hrad pred prvým nájazdom Turkov.
Ostrihom už nebolo biskupským sídlom, ale po páde Budína nabralo na
význame. Pocas 130 rokov sa tu vystriedalo mnoho majitelov.
V roku 1526-27 Szapolyai János, o rok neskoršie Ferdinand Král, do
roku 1543 šest krát strieda majitelov, raz Szapolyai, potom
Ferdinand a inokedy zasa Turci. V 1530 sa biskupstvo stahuje najprv
do Bratislavy a potom do Trnavy. Medzi tím Taliansky vojnový
inžinieri opravujú, obnovujú hrad a Mlynskú baštu. V roku 1543
obklúci sultán Ostrihom a dva týždne obstreluje hrad. Dôležitú
úlohu plnila Mlynská bašta, tu bolo cerpadlo ktoré dodávalo vodu na
hrad. Strážili ho
Španielsky žoldnieri, títo pred Turkmi zložili zbrane. Po páde
tejto casti Vizivároša zložili aj ostatný obrancovia zbrane.
Vítazstvo Turkov dodnes zachováva pamätná tabula, na stene
bývalého minaretu, na brehu Dunaja.
Fotografiu tabule, hradu a okolia nájdete vo fotogalérii.
Týmto vítazstvom sa dostali Turci k velmi dôležitému
strategickému miestu, bola to základna pre útoky na banské mestá
okolo Štiavnice. Odtialto smerovali výboje do Bratislavy a Viedne.
O vlastníctvo tohto strategického miesta viedli kruté boje pocas
130 rokov.
Tu pocas bojov v roku 1594 umiera lyrik a poet Balassi
Bálint zo Zvolena. O rok neskôr v zdrvujúcej bitke Miklós Pálffy s
vojakmi dobije hrad spät. Od roku 1595-1600 hrad opravia, opravujú
ho Taliansky vojnoví stavitelia.
Z trosiek mesta postavia nové bašty, múry a strážne veže. V 1605 sa
tu zase usídlujú Turci, pokracujú vo výstavbe strategických
opevnení, ale budujú aj dôležité civilné budovy, kupolovité kúpele
Džami a minarety. Obrat nastáva po
neúspešnej bitke pod Viednou. V roku 1683 vstupujúce Turecké
jednotky porazili vojská Jána Sobieskeho a Karla Lotaringského pri
slávnej Parkanskej bitke a mesto je po 130 rocnej Tureckej nadvláde
opät slobodné.
Podla vtedajších kronikárov
v meste neostal ani jeden obývatelný dom! Mier netrval dlho, 1706
Rákóczi Ferenc obsadí hrad, ten istý rok si ho získajú Rakúšania,
po bitke je hrad znacne poškodený a mesto opät neobývatelné. Mária
Terézia vráti pozemok aj s
hradom biskupovi, a v roku 1762 vojsko opúšta toto miesto, zacína
sa výstavba cirkevného sídla. Až v roku 1820 sa vracia biskupský
úrad na svoje historické sídlo.
Zacína sa s výstavbou Ostrihomskej baziliky (1822-1869). Stavby
na návrší okolo baziliky prerušili dve svetové vojny. V roku 1934
zacali v pozostatkoch historických budov archeologický výskum a
rekonštrukciu, ktorá trvá do dnes.
MAGYARUL -->>
A honfoglalástól kialakuló település nagyobb jelentoségre akkor
emelkedik, amikor a 960-as évektöl kezdve Géza (a késobbi
fejedelem) Esztergomot választja lakóhelyéül. Itt a Várhegyen, a
római castrum területén kiépített palotájában születik 969-975
táján fia, Vajk, a késobbi I. (Szent) István király. Ugyancsak Géza
építi az elso templomot is a Várhegyen, Szent István vértanú
tiszteletére. 973-ban fontos történeti esemény kiindulópontja
Esztergom. Ez év húsvétján Géza fejedelem követeket küld I. Ottó
császár Quedlinburgban tartott nemzetközi béke-értekezletére. Békét
ajánl a korábbi hadjáratok helyett és hittérítoket kér. István
király a régi fejedelmi lakhely helyett a hegy déli sziklájára új
palotát, a hegy közepére pedig nagy bazilikát épít Szent Adalbert
tiszteletére a magyar egyház feje, az esztergomi érsek számára. A
Várhegy alatt már ekkor jelentos iparos-kereskedo települések
alakulnak ki. (Kutatóink feltételezik, hogy a város mai nevét is a
fejedelem bolgár-török eredetu borpáncél-készítoinek Esztrogin nevu
településérol kaphatta.) 1000-ben Istvánt itt koronázták királlyá.
István király uralkodásától a XIII. század elejéig itt muködik az
ország egyetlen pénzverdéje. Ekkor épül ki az esztergomi vár, amely
1241-ig (a tatárjárásig) királyainak székhelye, de nemcsak a magyar
állam, hanem az egyház, és egyúttal Esztergom vármegye központja
is. Az esztergomi érsek az István király által alapított tíz
püspökség feje, aki gyakran fontos állami funkciókat tölt be, és
kizárólagos joga a királyok koronázása. A Várhegy alatti fejedelmi,
majd királyi szolgálónépek, kézmuvesek, kereskedok településeibol
alakult ki az Árpád-kori Magyarország legjelentosebb városa - az
ország gazdasági életének legfontosabb helye. A francia Odo de
Deogilo, aki 1147-ben járt itt, a következoket írja: "...a Duna
számos ország kincsét és gazdagságát hordja össze a híres
Esztergomba." A város leggazdagabb polgárai a távolsági
kereskedelemmel, iparral foglalkozó latinusok - francia, spanyol,
belga és olasz eredetu polgárok - alkotják a városi tanács
testületét (XIII. századi pecsétjük képébol alakul ki Esztergom
címere). Ebben a városban keresik fel az országba érkezo vagy
átutazó külföldi uralkodók a magyar királyokat: pl. II. Gézát
(1147) III. Konrád császár és III. Bélát Barbarossa Frigyes német
császár. A velük utazó tudósítók, történetírók mind kiemelik a
város jelentoségét és gazdagságát. Lübecki Arnold, Barbarossa
Frigyes történetírója egyenesen a magyarok fovárosának (..."quae
Ungarorum est metropolis"...) nevezi Esztergomot. A XIII. század
elején az ország politikai és gazdasági életének központja
Esztergom. Errol tanúskodik a város elso nagy pusztulását írásban
megörökíto szemtanú, Rogerius mester nagyváradi kanonok is a
tatárjárásról szóló "Siralmas Énekében": "...minthogy pedig
Esztergom Magyarország valamennyi városánál mindnél különb volt -
írja -, igen gondolkoznak (a tatárok), hogy a Dunán átkeljenek, s
ott üssenek tábort..." ami, miután a Duna befagyott, hamarosan meg
is történt. Kegyetlen ostrom során pusztult el Árpád-kori
fovárosunk. Bár a következo évekbol fennmaradt oklevelek tanúsága
szerint a lakosság egy része (akik a várba menekültek) megmaradt, s
az újjáépítés, az új lakosok betelepítése is hamarosan megindult, a
város mégis elveszítette országos vezeto szerepét. IV. Béla a
királyi palotát és a várat az érsekeknek adományozza, s székhelyét
az ország végleges fovárosába, Budára helyezi át. Jómaga azonban
családjával együtt az esztergomi ferenceseknek a tatárjáráskor
elpusztított és általa fényesen újjáépített templomába temetkezik
(1270). A várat ezután az érsekek építik és szépítik tovább. Övék a
vár alatti Víziváros is. A valóban város jellegu és méretu,
"királyi város" fallal kerített magja azonban továbbra is királyi
fennhatóság alatt marad. A szerzetesrendek egész sora tér vissza
vagy telepszik meg az egyházi központban. A polgárság is sokat
hallat magáról: évszázados harcot vív régi jogainak fenntartásáért,
illetve visszaszerzéséért, valamint az egyháznak a királyi város
területén való terjeszkedése ellen. Az Árpád-ház kihalása utáni
zurzavaros idoben újabb csapás éri Esztergomot: 1304-ben Vencel
cseh király hadai elfoglalják és kirabolják a várat, mely az
elkövetkezo évtizedben többször is gazdát cserél. Károly Róbert,
majd Nagy Lajos király pártfogolja a várost. 1327-ben a királyi
városhoz csatolják a legnagyobb és legjelentosebb külvárost, a
délkeleten fekvo Kovácsit, a különféle mesteremberek (kovácsok,
ötvösök és pénzverok) három templommal is rendelkezo városrészét. A
XIV-XV. században Esztergom érsekei révén gyakran országos
események színtere, s a magyar kultúrának - Buda mellett - egyik
legfontosabb fellegvára lesz. Udvarukban, amelynek gazdagsága a
budai és visegrádi királyi udvarokéval vetekszik, gyakran fordulnak
meg királyi vendégek és Európa- szerte ismert tudósok, muvészek:
Nagy Lajos, Zsigmond és Mátyás király, Galeotto Marzio,
Regiomontanus, a híres csillagász, vagy Ilkus Márton és Georg
Peuerbach, Pier Paolo Vergerio és végül Antonio Bonfini, Mátyás
király történetírója, aki történeti munkájában különösen Vitéz
János, Mátyás király neveloje építkezéseit emeli ki. Vitéz a régi
székesegyház mellé emeletes könyvtárat, csillagvizsgálót építtet.
Legjelentosebb alkotásáról, híres palotájáról és függokertjeirol
írja Bonfini: "...a várban tágas lovagtermet épített. Ez elé vörös
márványból pompás, kiugró tornácot - loggiát - emeltetett kettos
erkéllyel. A nagyterem fejéhez a Sibyllák kápolnáját építtette,
ahol valamennyi Sibylla képét láthatjuk. A lovagterem falán sorban
nemcsak az összes magyar király, de a szkita osök képei is
láthatók... továbbá kettos kertet is létesített, amelyeket
oszlopokkal és felettük húzódó folyosóval koronázott. A két kert
közé, a szikla mellett kerek tornyot építtetett vörös márványból, s
ezt különbözo termekkel, fönt kilátó erkélyekkel ékesítette...
Szent Adalbert bazilikáját üvegmázas cserepekkel fedette be..."
Mátyás király özvegye, Beatrix tíz évig (1490-1500) az esztergomi
vár lakója. Jelentos emlékek maradnak a következo lakó, Bakócz
Tamás érsek (-†l521) idejébol korunkra: o építteti - olasz
mesterekkel -1507-ben a magyarországi reneszánsz építészet legszebb
és a középkori Esztergom egyetlen épségben megmaradt egyházi
építményét, a Bakócz-kápolnát, saját sírhelyének. A kápolna oltárát
carrarai márványból, a fiesolei Andrea Ferrucci szobrász faragja
1519-ben. A török hódítás, az 1526-os évszám a virágzó középkori
Esztergom pusztulásának is kezdetét jelzi. A mohácsi csatában hosi
halált hal az érsek is.1526 és 1543 között, amikor két királya is
van Magyarországnak, hat alkalommal ostromolják Esztergomot - hol
Ferdinánd, hol Szapolyai János seregei, hol pedig a török. 1530-ban
végleg Ferdinánd kezére kerül a vár. A fokáptalant és az érsekséget
Nagyszombatba, ill. Pozsonyba költözteti (ennek köszönheto, hogy a
kincstár egy része, a levéltár és a könyvtár anyaga megmaradt), és
a várba idegen zsoldosokat helyez. 1543-ban Szulejmán szultán
hatalmas sereggel és nagyszámú ágyúval kezdi ostromolni az akkori
viszonylatban eros várat. Nem egészen kétheti ostrom és a kezdeti
hosi ellenállás után az idegen (spanyol, olasz, német) orség
árulással feladja a várat. Ekkor pusztulnak el véglegesen a
külvárosok. A megrongálódott épületeket többé nem építik újjá.
Anyagukat az erodítmények kijavítására és újak építésére használják
fel. Ugyanekkor pusztul el a Szent Adalbert templom keleti fele és
a vár több jelentos építménye. Esztergom egy több megyényi
területre kiterjedo török szandzsák központja, és a török birodalom
észak-nyugati határán fekvo fontos végvár lesz - a felvidéki
bányavárosok és Bécs, illetoleg a Buda elleni támadások fo
ütközopontja. A sikertelen, de pusztító ereju 1594. évi ostromban a
Víziváros falánál kap halálos sebet és hal hosi halált Balassa
(Balassi) Bálint, magyar nyelvu líránk elso európai rangú költoje,
a végvári világ jeles alakja. A legpusztítóbb ostromra 1595-ben
kerül sor, amikor sikerül a várat visszafoglalni. Ennek azonban
nagy ára van. Ekkor pusztul el a vár és város középkori
építményeinek túlnyomó többsége, s a felszabadítókat lakhatatlan,
üszkös romok fogadják. 1605-tol 1683-ig újra a török az úr a
várban, s szerte az egész vidéken. A törökök foleg a várat építik,
erosítik, de emellett jelentos új épületeket, dzsámikat,
mecseteket, minareteket, kupolás fürdoket is emelnek. Ezeket és a
még fennálló korábbi épületeket az 1683. évi, Esztergom
felszabadítását eredményezo ostrom tarolja le, tizedeli meg - bár
néhány török építmény fennáll még a XVIII. század elején is.
Utoljára 1685-be ostromolja török sereg Esztergomot, s a következo
évben már Buda is felszabadul. Ezekben a harcokban tunik fel az
esztergomi származású Bottyán János, a vár lovasságának
parancsnoka, késobb a Rákóczi-féle szabadságharc legendás
tábornoka. Mindazt ami a század végén újjáépült, II. Rákóczi Ferenc
1706. évi, hosszan tartó, de végül sikerrel járó ostromának
alkalmával égetik fel és rombolják le. A kipusztított területre
nagyarányú telepítéssel új lakosság került: magyar, szlovák és
német telepesek érkeznek ide. Ekkor alakul ki a vidék újkori
nemzetiségi képe. A környéken elpusztult 65 magyar falu helyén
csupán 22, többségében nemzetiségi lakosságú település éled újjá.
Az újjáépülo város 1725-ben visszakapja ugyan szabad királyi városi
rangját - méretei, jelentosége azonban csak árnyéka a réginek.
Megerosödik a kézmuipar: 1730 táján már 17 önálló céh muködik
Esztergomban. Fontos szerepet játszik a kereskedelem, a szolészet
és bortermelés is. A belváros és a Víziváros barokk városképe ekkor
alakul ki. Jellemzo rá a polgári barokk építészet nyugodt
egyszerusége, mértéktartása. A legszebb épületek a város piacterén
(a mai Széchenyi tér) és a környezo utcákban emelkednek. 1761-ben
az érsekség visszakapja a várat, ahol két év múlva megkezdik a
hatalmas, új egyházi központ kiépítésének munkáit: a Várhegy
közepét, a Szent Adalbert és Szent István templomok és várfalak
jelentos maradványaival együtt elhordják, hogy helyet nyerjenek az
új székesegyház számára. Bár a hatalmas építkezés és az érsekség
visszatelepedése (1820) jelentos szerepet játszik a város életében,
Esztergom fejlodése fokozatosan lelassul, s a Bazilika építésének
befejezésével szinte teljesen leáll. A XX. század elejére Esztergom
már csak közigazgatási székhely mivolta, ill. kulturális és
oktatási intézményei, jelentos épületei révén számít fontosabb
helynek. Tovább rontja a város helyzetét, hogy 1920-tól a trianoni
békeszerzodés értelmében határvárossá válik, és elveszti eredeti
vonzáskörének jelentosebb részét. A két háború között 1924-töl
1941-ben bekövetkezett haláláig itt tölti nyarait a költo, Babits
Mihály. A költo háza az ország irodalmi életének egyik
gyújtópontja, s jelenléte Esztergom szellemi életére is nagy
hatással van. A 30-as évek legfontosabb eseménye az Árpád-kori
királyi palota maradványainak feltárása és helyreállítása. Ez ismét
Esztergomra tereli a figyelmet. A második világháború után
Esztergom a legjelentosebben károsodott magyar városok egyike. Az
újjáépítés azonban lassan eltünteti a háború nyomait, s
Esztergomnak idegenforgalmi jelentosége mellett két fo vonása
erosödik meg: adottságai révén egyrészt a környék kulturális és
muvelodési centruma, (általános, közép- és foiskoláin évente több
mint 8000 diák tanul) másrészt a 60-as évektol kibontakozó helyi
ipari fejlodés eredményeként a magyar szerszámgép- és muszeripar
fontos bázisa lett. Aki Esztergomba utazik, már messzirol
elgyönyörködhet a magyar klasszicizmus legmonumentálisabb
épületében, a Bazilikában, amely a kanyargó Duna felett, a Várhegy
tetején, hegyek koszorújába zárva uralkodik a tájon. (forras:
www.esztergom.hu)