Skip to content

DEocaching 2015 - International Geocaching WeekEnd Event Cache

This cache has been archived.

DEocaching: En: The event cache is archived.

Hu: Kénytelenek vagyunk azzal szembesülni, hogy a magyarországi geocaching közösség aktivítása és létszáma közel sem éri el azt a szintet, amely hosszú távon életben tudná tartani rendezvényünket ebben a formában. Annak ellenére, hogy az utolsó két alkalommal már közel 500 fő résztvevővel számolhattunk, döbbenten tapasztaltuk, hogy a jelentős szponzoráció ellenére nem tudtuk vonzóvá tenni a rendezvényünket - bizonyos esetekben - a rendezvény helyszínén és annak közvetlen közelében élő geokesserek számára sem.

Az elmúlt négy év tapasztalata alapján - annak ellenére, hogy minden játszótéren játszó, és sehol sem játszó különböző életkorú célcsoportokat megszólító rendezvények mindig sikerrel zárultak, és minden évben egyre több és több embert szólítottak meg, az elmúlt két évben már 500 körüli létszámmal üzemelt, nem sikerült elérni azt a kritikus létszámot, amely mellett a közel féléves szervező munka arányos befektetésnek bizonyult volna.

Ezek alapján azt a döntést kellett meghoznunk, hogy a DEocaching Cacher Club által rendezett nemzetközi, nagy méretű, minden lehetséges játszóteret felölelő, mindenki számára élményt és szórakozási lehetőséget nyújtó, párhuzamos rendezvényelemeket tartalmazó DEocaching rendezvénysorozatot megszüntetjük, azt egy kisebb méretű, minden évben valamilyen speciális élményt nyújtó, szokatlan kalandot biztosító rendezvénnyel helyettesítjük.

Ennek szellemében a jövőre megszervezendő, a fenti rendezvénysorozat következő eleme már ebben a szellemben kerül megrendezésre, így azt a DEocaching fenti rendezvénysorozatának utolsó elemének, és egyben ezen új elképzelés kezdetének tekintjük.

More
Hidden : Saturday, April 25, 2015
Difficulty:
1 out of 5
Terrain:
1 out of 5

Size: Size:   other (other)

Join now to view geocache location details. It's free!

Watch

How Geocaching Works

Related Web Page

Please note Use of geocaching.com services is subject to the terms and conditions in our disclaimer.

Geocache Description:




HU: Információk alant
EN: Scroll down for English description
DE: Roll weiter nach unten zu deutsches Version
SK: Slovenský popis nájdeš nižšie




[EN:]
Dear Geocachers,
You are invited by DEocaching Cacher Club to an exceptional Geocaching WeekEnd in Balatonfüred. This city is the capital of lake Balaton, and the lake Balaton is a freshwater lake in the Transdanubian region of Hungary. It is the largest lake in Central Europe and one of Hungary's foremost tourist destinations

To increase the geocaching activities in Hungary, we have already organized three international events DEocaching 2014, DEocaching 2013 and DEocaching 2012 in the previous years in Debrecen and in Hajdúszoboszló.

You can already find countless versions of this game in Hungary, multi-series, powertrails, special and interesting hides enriching the visitors with new experiences. But during this event we publish also several new caches, and we organize several small funny and/or social events and activities.

Additional details to be announced regularly. Put this listing on your watchlist to stay up-to-date. Follow us by our webpage, too.

Program:

Friday, 24th April 2015

from 2:00 p.m. to 5:00 p.m. Before Party at Bodorka
from 5:00 p.m. to 10:00 p.m. GeoBeer


Saturday, 25th April 2015

from 8:00 a.m. to 11:00 a.m. Registration
from 8:00 a.m. to 9:00 a.m. Opening Ceremony
from 9:00 a.m. to 1:00 p.m. Starting hunt and other races, publishing new (freshly placed) caches
from 10:30 a.m. to 2:30 p.m. Kids' adventure
from 12:30 a.m. to 2:30 p.m. GeoLunch
1:30 p.m. FlashMob I.
5:00 p.m Flashmob II.
from 5:30 p.m. to 7:15 p.m. Boat excursion
from 9:00 p.m. to 11:00 p.m. Night caching


Sunday, 26th April 2015

from 9:00 a.m. to 10:00 a.m. Closing Ceremony, awarding of the winners
from 10:00 a.m. Ride the train I.
from 10:00 a.m to 1:00 p.m Go-kart Race.
from 10:00 a.m to 1:00 p.m Advanture park.
from 10:00 a.m to 1:00 p.m Visit Lóczy-cave.
from 11:00 a.m. Ride the train II.
from 12:30 p.m. to 1:30 p.m. Lunch
from 1:00 p.m. to 3:00 p.m. CITO


[HU:]
Kedves Kesserek!
Szeretnénk a Deocaching Cacher Club nevében meghívni benneteket egy felejthetetlen geocaching rendezvényre Balatonfüredre, amit sokan méltán Balaton fővárosának tekintik.

Az elmúlt három évben megrendezett DEocaching 2014, DEocaching 2013 és DEocaching 2012 rendezvényünk egyik célja a Debrecen környéki geocaching aktivítás növelése volt. Már jelenleg is számos geoláda és egyéb a geocachinghez köthető játék található Debrecenben és környékén, de az esemény során sok újdonsággal, eseménnyel és ládával szeretnénk kedveskedni nektek Balatonfüreden is.

További részleteket rendszeresen meghirdetjük ezen az oldalon is, hogy ezekről le ne maradjatok érdemes figyelőlistára tenni ezt a ládaoldalt. Kövessétek az esemény honlapját is!

Program:

2015. április 24. (péntek)

14:00 - 17:00 Before Party a Bodorkában
17:00 - 22:00 DEosör


2015. április 25. (szombat)

8:00 - 11:00 Regisztráció
8:00 - 9:00 Megnyitó, tájékoztató
9:00 - 13:00 Versenyek indítása különböző kategóriákban (beérkezés legkésőbb 16:30)
10:30 - 14:30 Kézműves sarok gyerekeknek
12:30 - 14:30 Geoebéd
13:30 FlashMob I.
17:00 FlashMob II.
17:30 - 19:15 Hajókirándulás
21:00 - 23:00 Éjszakai ládázás


2015. április 26. (vasárnap)

9:00 - 10:00 Eredmény hirdetés, ajándéksorsolás
10:00 Vonatozás I.
10:00 - 13:00 Go-kart verseny
10:00 - 13:00 Kalandpark
10:00 - 13:00 Lóczy-barlang meglátogatása
11:00 Vonatozás II.
12:30 - 13:30 Ebéd
13:00 - 15:00 CITO


[DE:]
Hallo lieber Geocacher, liebe Geocacherinnen
Wir, der DEocaching Cacher Club würden euch herzlich zu einem unvergesslichen Cacher Event in der "Hauptstadt des Plattensees“, Balatonfüred, Ungarn einladen.

Mit den von uns in den letzten drei Jahren organisierten Veranstaltungen - Deocaching 2014, Deocaching 2013 und Deocaching 2012 war es unser Ziel, die Geocaching Aktivität in der Umgebung von Debrecen zu verstärken. Jetzt begeben wir uns weiter nach Westen, zum Plattensee.

Ihr werdet zahlreiche Geocache-Arten am Event in Ungarn vorfinden: Multi-caches, Powertrails, mehrere Events, spezielle und interessante Verstecke. Während dieses Events werden wir mehrere neue Caches verstecken, und verschiedene kleine lustige und/oder gesellschaftliche Veranstaltungen organisieren.

Weitere Einzelheiten werden regelmässig veröffentlicht. Stelle dieses Listing auf deine Beobachtungsliste und sei "up-to-date". Besuche uns auch auf unserer Webseite!


Terminplanung:

Freitag, 24. April 2015

von 14:00 bis 17:00 Before Party in Bodorka
von 17:00 bis 22:00 GeoBeer


Samstag, 25. April 2015

von 8:00 bis 12:00 Registrierung
von 8:00 bis 9:00 Eröffnung
von 9:00 bis 13:00 Start der Jagd und andere Rennen, Veröffentlichen neue Caches
von 10:30 bis 14:30 Kids' adventure
von 12:30 bis 14:30 GeoMittagessen
13:30 FlashMob I.
17:00 Flashmob II
von 17:30 bis 19:15 Bootsfahrt
von 21:00 bis 23:00 Night caching


Sonntag, 26. April 2015

von 9:00 bis 10:00 Schlussfeier, Preisverleihung
von 10:00 Eisenbahnfahrt I.
von 10:00 bis 13:00 Kartrennen
von 10:00 bis 13:00 Abenteuerpark
von 10:00 bis 13:00 Besuch von Lóczy-Höhle
von 11:00 Eisenbahnfahrt II.
von 12:30 bis 13:30 GeoMittagessen
von 13:00 bis 15:00 CITO


[SK:]
Milí geocacheri!
V mene DEocaching Cacher Clubu vás pozývame na nezabudnuteľnú geocacherskú akciu do Balatonfüredu, mnohými právom považovaného za hlavné mesto Balatonu.

V priebehu uplynulých troch rokov organizované eventy DEocaching 2014, DEocaching 2013 a DEocaching 2012 mali hlavne prispieť k zvýšeniu aktivity geocacherov v Debrecíne a jeho okolí.

Teraz chceme naše aktivity rozšíriť aj na západ, k Balatonu. Aj keď už aj v súčasnosti nájdete v Maďarsku mnoho možností tejto hry, ako sú multi-série, powertraily, špeciálne a zaujímavé skrýše, k tomuto eventu pripravíme mnohé nové skrýše a zorganizujeme rôzne zábavné a spoločenské podujatia.

Ďalšie podrobnosti budú pravidelne zverejňované na tejto stránke, odporúčame dať si ju do watchlistu. Navštívte aj našu Webovú stránku!

Program:

24.aprila 2015 (piatok)

14:00 - 17:00 Before Party v Bodorke
17:00 - 22:00 DEopivo


25.aprila 2015 (sobota)

8:00 - 11:00 Registrácia
8:00 - 9:00 Zahájenie, informácie
9:00 - 13:00 Začiatok súťaží v rôznych kategóriách (návrat najneskôr o 16:30)
10:30 - 14:30 Detské dobrodružstvá
12:30 - 14:30 Geoobed
13:30 FlashMob I.
17:00 FlashMob II
17:30 - 19:15 Výlet loďou
21:00 - 23:00 Nočný geocaching


26.aprila 2015 (nedeľa)

9:00-10:00 Vyhlásenie výsledkov, losovanie darčekov
10:00 Jazda vláčikom I.
10:00 - 13:00 Preteky Go-kart
10:00 - 13:00 Dobrodružný park
10:00 - 13:00 Návšteva jaskyne Lóczy
11:00 Jazda vláčikom II.
12:30 - 13:30 Geoobed
13:00 - 15:00 CITO


Flag Counter

Additional Hints (Decrypt)

Uh: Tlrer ry Zntlnebefmát yrtantlboo Trbrfrzéaléer Ra: Vg vf gur gvzr gb ivfvg gur ovttrfg Uhatnevna Trbpnpuvat Rirag

Decryption Key

A|B|C|D|E|F|G|H|I|J|K|L|M
-------------------------
N|O|P|Q|R|S|T|U|V|W|X|Y|Z

(letter above equals below, and vice versa)